ATILLA, Isten Ostora

A történettudomány elfogultságain, a szándékosan meghamisított, démonizált hun vezér képén és az egyéni értelmezéseken túl létezik Atilla király valódi mivolta.

Bleda hun uralkodó 390 körül született. Ruga unokaöccseként ő követte a trónon. Halála után testvére, Atilla vette át a hun nép irányítását. Tizenegy éven át uralkodott, 445-ben bekövetkezett haláláig. A középkori krónikák szerint Buda város róla kapta a nevét. Ezért Bleda király alakja a magyar irodalomban Buda néven vált ismertté. (Pl. Arany János Buda halála című költeményében.

Atilla Nagykirály (vagy: Etele – 406 körül- 453)

Az Atilláról szóló tudásunk fő forrása Priscus leírása. A történész tagja volt II. Theodosius 448-ban a hunokhoz küldött, Maximosz által vezetett küldöttségnek. A nomád hunok falvát a kor nagyvárosaival megegyező méretűnek mutatta be, tömör fa falakkal. Atillát a következő képpen írta le:

„Külsejében igazi hun, alacsony termetével, széles mellével, nagy fejével, apró szemével, ritka szakállával, lapos orrával és sötét testszínével egyesítvén magában nemzetének sajátosságait…”

Atilla külső vonásai valószínűleg kelet-ázsiai származására utalnak. Szóba jöhet még a mongol és a közép-ázsiai népek embertípusának keveréke. Bizonyos, hogy a kelet-ázsiaiakra jellemző sajátos arcformája volt, melyhez az európaiak nem voltak hozzászokva, így gyakran durva jelzőkkel írták le.

A nyugati kultúrában és hagyományban Atillát „Az Isten ostora”-ként ismerik, és neve a barbarizmus és a kegyetlenség szinonímájává vált. Ez részben annak eredménye lehet, hogy jellemző vonásait azonosították a sztyeppék későbbi hadvezéreinek vonásaival – mint például a mongol Dzsingisz Kán és Tamerlane. Őket mind kegyetlen, okos és vérszomjas, harcra és rombolásra áhítozó vezérekként fogadta el a köztudat. Tényleges jelleme azonban ennél valószínűleg összetettebb. Atilla korának hunjai már egy ideje keveredtek a római civilizációval, leginkább a római határ germánokkal határos területén. Így Theodosius 448-as küldöttsége idején Priscus a hunt, a gótot és a latint nevezte meg a horda fő nyelveiként. Priscus többek között beszámol találkozásáról egy keletrómai fogollyal, aki annyira hozzászokott a hunok életéhez, hogy már nem kívánt hazatérni régi hazájába. A bizánci történetíró leírása Atilla alázatosságáról és egyszerűségéről Priscus félreérthetetlen csodálatát fejezi ki.

Atilla korának történelmi háttere nagy hatással volt a később róla kialakult képre: a Nyugatrómai Birodalom végső éveiben összeütközései Aetiussal (akit gyakran az „utolsó római”-nak neveztek), és kultúrájának – európai szemmel nézve – furcsaságai is segítettek Atillát a vérengző barbár és minden civilizáció ellenségének szerepébe állítani, és majd minden filmben és más művészeti alkotásban ennek megfelelően tűnik fel.

A germán mondák árnyaltabb leírással szolgálnak: Etzel a Nibelung-énekben, illetve Atli a Völsunga Sagában és a Edda-énekekben nemes és nagylelkű szövetséges. Néhány nemzet történelme mindig kedvező színben ábrázolja: a magyarok között és Törökországban az Attila név (Törökországban Atilla alakban is) és utolsó felesége, Ildikó neve mindmáig kedvelt maradt. Gárdonyi Géza A láthatatlan ember című művében, mely nagyrészt Priscus leírásaira alapoz, szimpatikus portrét fest Attiláról, bölcs és kedvelt vezérként.

Atilla az európai hunok utolsó és legnagyobb királya. Kora Európájának leghatalmasabb birodalmát uralta 434-től haláláig. Birodalma Közép-Európától a Fekete-tengerig, a Dunától a Balti-tengerig terjedt.

Mind a Kelet-, mind a Nyugatrómai Birodalom rettegett ellenfele volt: a Balkánt kétszer is megszállta, s a második elfoglalásnál magát Konstantinápolyt is körbevette. Nyugaton egészen Orleans-ig menetelt, mígnem Catalaunumnál, a “döntetlen csata” után visszafordult. Bár a birodalma vele elenyészett és maga után szinte semmit nem hagyott, Európa történelmének legendás alakjává vált.