Brutális támadás ért Párizs egyik elővárosában két rendőrt szilveszteréjjel

Brutális támadás ért Párizs egyik elővárosában két rendőrt szilveszteréjjel, az esetet a francia elnök és a belügyminiszter is élesen elítélte, és az elkövetők felelősségre vonását ígérte – írta kedden a Die Welt című német napilap. Az egyik rendőrnek egy ökölcsapástól betört az orra, a földre került társát – egy rendőrnőt – pedig többen körbevették, és ütlegelték, rugdosták.

A bántalmazásról videófelvételek is megjelentek a közösségi médiában. A két rendőrt, miután a helyszínre riasztott kollégáik kimenekítették őket, kórházba szállították.

A Le Parisien című francia lap értesülése szerint a hatóságok könnygázt vetettek be a támadók megfékezésére. Két embert őrizetbe vettek, de az nem világos, hogy ők részt vettek-e a támadásban. A tényleges elkövetők minden jel szerint szökésben vannak.

Szilveszteréjjel Franciaországban több mint ezer autót gyújtottak fel, és több mint 500 ember vettek őrizetbe a hatóságok. Országszerte 11 rendőr és csendőr sebesült meg különféle összetűzésekben – közölte a belügyminisztérium. Az országban legalább százezer rendőr ügyelt a szilveszterezők biztonságára. Az egyik legjobban őrzött helyszín a párizsi Champs-Élysées volt, ahol tűzijátékot is rendeztek az új év köszöntésére.

Újév napján ismét támadás ért két rendőrt Párizs egyik északkeleti elővárosában, Aulnay-sous-Bois-ban egy lopott robogó ellenőrzésekor. Egyiküket a támadók többször megütötték, sérülései következtében nyolc napra munkaképtelenné vált. Két embert őrizetbe vettek a hétfő esti incidenssel összefüggésben – írta a La Figaro című francia napilap a honlapján.

Frédéric Lagache, az Alliance rendőrszakszervezet helyettes vezetője a Le Figarónak elfogadhatatlannak és tűrhetetlennek nevezte a rendőrök elleni támadásokat. „Évek óta kérjük az állam határozott fellépését. Most csak azért van szó erről a kérdésről, mert a Champigny-sur-Marne-i esetet videóra vették, de mi mindennap átéljük ezeket a helyzeteket: Franciaországban naponta több mint tíz rendőr sérül meg összetűzésekben” – hívta fel a figyelmet a szakszervezeti vezető.

Hirado.hu