Eltüntették a magyarok nyomait Újvidékről és ma tort ültek Délvidék elszakítása felett

A napokban több ünnepséget, fogadást, koszorúzást és megemlékezést is tartanak Délvidék és Szerbia szerte, ahol azt ünneplik, hogy 1918 november 25-én a szerb Nagy Nemzetgyűlés egyoldalúan kimondta, hogy Bácska, Bánát és Szerémség a Szerb Királyság része legyen.

Megünnepelve, hogy a szlávok közös akaratából a város 99 éve elszakadt Magyarországtól emlékkoszorúkat helyeztek el az újvidéki Grand Hotel épületére, ahol a nemzetgyűlést tartották, és amelynek eredeti építtetője és tulajdonosa Mayer Imre volt.

A beszámolók szerint a rendezvényen minden nemzeti kisebbség, így a magyarok is jelen voltak. A koszorúzást követően Mirko Bajić, a Bunyevác Nemzeti Tanács elnöke kiemelte a bunyevácok jelentős szerepét az elszakadásban, amit mi sem bizonyít jobban, minthogy 1918-ban a 757 küldött közül az 578 szerb mellett 84 bunyevácot hívtak meg, míg a magyarságot egy küldött képviselhette. Újvidék polgármestere Miloš Vučević is megkoszorúzta az emléktáblát. A haladó politikus azt is megerősítette, hogy 2018 a Délvidék Magyarországtól való elszakadás emlékéve lesz, amelyhez kapcsolódóan számos rendezvényre kerül majd sor, de a központi ünnepség a belgrádi arénában lesz megtartva, amely a város szerémségi részén található. 

“A megemlékezés nem a múltba révedésről fog szólni hanem, hogy megmutassuk a tiszteletünket a felmenőink előtt mindazokért amit megtettek, hogy ma szabadon állhassunk Újvidéken Svetozar Miletić szobra mellett.”

– mondta Miloš Vučević a tartományi székváros polgármestere.

A politikus arról viszont már nem beszélt, hogy a tér ahol jelenleg a magyargyűlölő szerb nacionalista, Svetozar Miletić gigantikus szoboralakja fenyegetően a katolikus templom felé rázza kezét, nem épp így festett 1918 előtt.
Akkor még Ferencz József volt a tér neve, de később az Országzászló-tér nevet is viselte, annak központi alakja pedig nem egy szélsőséges soviniszta politikus, kisebbségeket tudatosan megalázni kívánó szobra volt, hanem egy szentháromság szobor, amelyet az ártó kezek eltüntettek. Vallási jelképeket pedig legjobb tudomásunk szerint sem a békés együttélés, a nemzetek közötti megbecsülés és tolerancia jegyében szoktak a földel egyenlővé tenni.

Az 1918-as bevonulás után nem csak Újvidéken, de számos más helyen is le rombolták a magyar és német emlékműveket. A Kossuth-mellszobrot szíven lőtték Magyarittabén, Nagybecskereken felrobbantották Kiss Ernő szobrát, Zomborban ledöntötték II. Rákóczi és Schweidel József szobrát, Törökbecsén a Tiszába dobták a turult, Szabadka főteréről elűzték a szentháromság szobrot és ledöntötték a turul szobrot, lekaparták a magyar címereket a városházáról, Palánkán ledöntötték Szent István szobrát és a sort még hosszasan folytathatnánk.

De Újvidékről nem csak a magyarság jelképeit tüntették el, hanem a magyarokat és a németeket is. Míg a bácskai svábok az 1944-48 között tartó kivégzések és kitelepítések hatására teljesen eltűntek a Délvidékről, addig Újvidék még 50 éve is negyedrészt magyar volt, mára viszont egyre inkább kétséges, hogy hány évtizede maradt még a maroknyi magyar közösségnek a városban.

1918 november 25-e a délvidéki magyarság halálra ítélésének napja volt, ami a népünk számára sohasem lehet ünnepnap, még ha azt erőszakkal is nyomnák le a torkunkon.

Délhír