Ezt csinálja Nieke Ayamba, ha unatkozik – Budapesten

A koszos bevándorló így múlatja a szabadidejét a fővárosban, és a Facebookon dicsekszik vele. Természetesen ez nagy divat a magyar lányok körében, százával lájkolják a csokit, és buzdítják a sok szemétségre. Persze, ha telibe veri majd valaki közülünk, akkor az lesz a kirekesztő, rasszista, neonáci… Elképesztő népszerűségnek örvend ez a szarházi, 18000-en követik, több, mint 4800 ismerőse van. Ez önmagában mindent elmond a fiatalok morális helyzetéről.

Hazánkban is elkezdődött a négerek barbár szórakozása a “konockout game”, amit a közösségi oldalakról ismerhetünk. A primitív négerek az utcán kinéznek maguknak egy járókelőt és jól helybenhagyják áldozataikat. Hétfőn töltötte fel a videóját a boxos, amit ma már le is törölt, de a Youtube-on sikerült megörökíteni ócska, aljas, gyáva cselekedetét.

(Információink szerint “hősünk” a Deák téren és a Nyugatinál szokott mozogni)

A Facebookon ezen a linken érhető el.

https://www.facebook.com/Niken.Twist1?fref=ts