Gondolatok és normatívák az új magyar jobboldal születéséhez

“Ilyen időkben nem engedhetjük meg magunknak azt a luxust, hogy erőinket és energiáinkat a jelenlegi kihívásokban abszolút nem releváns történelmi témákban való vitatkozásokra fecséreljük. Így az új jobboldali közösségünket a közös akarat, az egység és az előre tekintés kell, hogy jellemezze.” László Balázs, az Identitesz elnökének írása.

Bár külső kommunikációs felületeinken jelenleg nincsen a teljesség igénye szerinti tényközlés, biztosra vehető válaszként elegendő átmenetileg annyi, hogy az Identitesz tájékán van mozgás és van aktivitás. Amit elterveztünk, azt fel is építjük: egy új jobboldali közösséget a magyar politikai palettán, meghaladva és felülemelkedve minden olyan elemen és jelenségen, ami hamarosan pártba szerveződő politikai erőinket béklyóba kötné. Fontos viszont politikai utunk elején tisztázni ezen béklyóba kötő destruktív elemeket és jelenségeket, hiszen létük vagy nem létük egyben kulcsa is első lépéseinknek.

Ilyen destruktív elemek és jelenségek – melyekkel most első körben foglalkoznunk kell – a politikai megfeleléskényszer, az időszerűtlen történelmi témákban való megnyilvánulás és a politikai identitás visszafelé igazításának jelensége.

1. A politikai megfeleléskényszer 

A politikai megfeleléskényszer (vagy politikai opportunizmus) jelenleg egy hatalmas rákfenéje az európai közéletnek: gyakorlatilag már nincs is szükség külső fél általi cenzúrára, hiszen mintegy autoimmun betegség, az európai ember önmagában – a baloldali liberális nyomásnak engedelmeskedve – fojtja vissza őszinte véleményét. E jelenség okán történhet mindaz, hogy megannyi társadalmi kérdéskör területén nem lehet rávilágítani a problémák valós forrásaira (többek között például ilyen megválaszolatlan kérdéskörbe tartoznak a multikulturális erőfeszítésekből eredő integrációs problémák).

Ezt a megfeleléskényszert – mely politikai korrektség néven lett trendszerű – egyszer, s mindenkorra ki kell tiltani a kommunikációnkból. Olyan időket élünk, amikor a nemzeti sorskérdések meg nem válaszolása a magyar etnosz teljes közösségének életébe kerülhet – ami a következő évtizedek baljós előjelű kihívásait illeti. Ilyen helyzetben viszont nem megvilágítani a problémák valódi forrásait: egyenesen morális bűncselekmény. Így új magyar jobboldali közösségünknek a politikai megfeleléskényszer és az ebből eredő sorvasztó és elvmegtagadó kompromisszum (konszenzus) járhatatlan út kell legyen, mert az egyenes gerinc többet ér, mint a hajlított. Az utóbbival rendelkező embertípusnak pedig sorainkban nincsen és soha nem is lesz helye.

2. Időszerűtlen történelmi témákban való megnyilvánulás 

Jelenleg – 2017-ben – az előbb már részint említett nemzeti sorskérdések olyan disztópikus jövőképet tárnak elénk, amelyek láttán tűrhetetlen minden olyan törésvonal megléte, melyek időszerűtlen történelmi témák mentén alakulnak ki. Bár a történettudomány egyik elsőrendű feladata (lenne) a nemzeti múlt vitatott eseményeinek megfelelő körüljárása és a tények feltárása, számunkra – akik politikai síkra szállunk – nem engedhető meg ezen témákban való törésvonalak kialakulása, melyek felesleges kibékíthetetlenségeket okozhatnak közösségeinkben, mikor egyöntetű feladatunk a magyar etnosz jövőjének biztosítása. Ehhez pedig, egységre és közös akaratra van szükségünk, felesleges vitatémákra pedig egyáltalán nincs.

Elég említenünk csupán két olyan példát, melyeket minden bizonnyal sokan véltünk már felfedezni, mint elmélyült törésvonalat adott jobboldali közegekben: ilyen témának minősül többek között például az 1848-1849-es konfliktus kérdése, vagy a két világháború közötti magyar belpolitikai viszályok megítélése. Nem győzzük elégszer mondani – és még sokszor kell megismételnünk – hogy új helyzetet élünk, új kihívások előtt állunk, méghozzá olyan sorsproblémák előtt, mint az európai nemzetek létszámbeli rohamos csökkenése, a nemzeti önvédelem – mint nemzeti immunrendszer – egyfajta autoimmun betegséggé, önmegsemmisítő mechanizmussá süllyedése a teljes önfeladásig (melyet a politikai megfeleléskényszer jelenségénél is említettünk), az egyéni minőség drasztikus romlása (hedonizmus, jövőkép nélküliség, lelki sorvadás), hogy csak párat említsünk. Ilyen időkben nem engedhetjük meg magunknak azt a luxust, hogy erőinket és energiáinkat a jelenlegi kihívásokban abszolút nem releváns történelmi témákban való vitatkozásokra fecséreljük. Így az új jobboldali közösségünket a közös akarat, az egység és az előre tekintés kell, hogy jellemezze.

3. A politikai identitás visszafelé igazításának jelensége

És egy harmadik jelenség, mely szorosan kapcsolódik az időszerűtlenség témájához: a politikai identitás visszafelé igazítása. Ez az úgynevezett visszafelé igazítás egy társadalompszichológiai szempontból teljesen érthető jelenségből indul ki, de annál inkább fel kell ismernünk meghaladásának szükségét: ez a jelenség megannyi jobboldali közeg sajátja, hogy az egyén önmagát folyamatosan a két világháború közötti meghatározásokhoz köti vissza. Már az elején leszögezem, hogy e szavak megfogalmazása közben abszolút nem vezérel bárminemű meghajlás, hanem csak és kizárólag az időszerűség helyreállítása és a jobboldali egyének önbecsülésének megjavítása motivál.

Az, hogy rengeteg jobboldali fiatal visszafelé tekint, teljesen érthető: a magyarságra évtizedekkel ezelőttig oly jellemző hősi életszemlélet és a szinte vakmerő bátorság a második világháború hősi eposzokba illő ütközetei óta nem nyilvánult meg az 1956-os eseményeket leszámítva. Egyrészt, másrészt akkoriban még nem kellett vitatkozni olyan normalitásellenes gondolatmenetekről, mint például a gender-elmélet, vagy a házasság szentségének deviáns kisebbségek által való relativizálási igénye. Más korszak volt, közelebb álltunk a tradicionális ideákhoz, mint manapság, Így az, hogy megannyi jobboldali egyén önmagát meghatározza régebbi korszakokban, érthető. De eljött az ideje, hogy ezt meghaladjuk.

Kérdem én: azok a hős magyar honvédek, vagy azok a bátor államférfiak akik a XX. század első felében bátran kiálltak és lépni mertek a nemzeti önvédelem nevében, mikor hivatkoztak ennyiszer visszafelé, mint napjainkban megannyi jobboldali egyén? Mikor mondták azt, hogy mindent úgy kell, ahogyan az előző században, vagy századokban? Oly ritkán, hogy példát se tudnánk nagyon említeni erre. Ezek a honvédek és ezek az államférfiak hittek abban, hogy a történelem nagybetűs könyvében még vannak üres lapok, még van hely hősi eposzoknak, melyeket nem mások, hanem ők maguk kell, hogy papírra vessenek. Hittek generációjuk erejében és élni akarásában.

Őseinkre mindenkor büszkének kell lennünk, de a mi feladatunk – az új korszak kihívásaival szemben állva – a mindenkori magyar léleknek a helyes algoritmus mentén valló helyreállítása mellett a nemzeti jövő biztosítása. És ez nagy történelmi feladat, hinnünk kell önmagunk sorsszerűségében, a jelenkor politikai küzdelmeibe kell csatolnunk minden figyelmünket.

Nincs más hátra, mint előre!

Így az irány egyértelmű: merjünk mi is előre tekinteni, merjünk mi is hinni generációnk erejében, tudatosítsuk magunkban, hogy nekünk is tartogat üres lapokat a történelem nagybetűs könyve, mert a mi generációnk se kevesebb, mint más generációk. És leginkább lássuk meg a felelősségünket, hogy itt és most, talán rajtunk múlik, hogy a magyar etnosz és az európai nemzetek fennmaradásának kérdése milyen irányba változik a következő évtizedekben. Ne visszafelé igazítsuk politikai identitásunkat, ne visszafelé mérjük saját magunk lehetőségeit, mert kétszer ugyanaz ugyanabban a formában nem történik meg, a történelem viszont nem kíméli azokat a nemzeteket, akik jövőjüket a puszta önfeladás és reménytelenség okán eldobják.

Így most e három jelenséggel az új jobboldali építkezés jegyében le kell számolnunk és helyükre alternatívát kell állítanunk: a politikai megfelelés kényszer helyébe az elvhűséget és a bátorságot, az időszerűtlen történelmi témákban való vitatkozás helyére az előre tekintésben való egység kialakítását, a politikai identitás visszafelé igazítása helyett pedig a korszakunkban való önmeghatározást és a generációnk erejébe vetett szilárd hitet.

Feladatunk adott: új jobboldal!

László Balázs, elnök – Identitesz