Háromszáz cigány vonult utcára, meglincselhették Drávapiski polgármesterét

Megelégelték az alsószentmártoni cigányok Mali Zoltán “teljhatalmát”, a drávapiski polgármestert elérte a “nép haragja”. A PestiSrácok értesülése szerint a spontán tüntetés tettlegességig fajult, a falu határában még egy mentőhelikopter is leszállt. A lap hivatalos forrásból úgy értesült, Mali Zoltán sérült meg és őt szállították kórházba.

Mintegy 300 alsószentmártoni vonult utcára, hogy a drávapiski polgármester, Mali Zoltán ellen tüntessen, aki kocsmát és trafikot is üzemeltet a községben. A helyiek szerint Mali Zoltán önkényuralmat gyakorolt és ebből lett elegük.

Azt gondolta, ő “a falu ura”, még azt is megmondta, ki mehet be a kocsmába vagy ki vásárolhat a trafikban. Nemrég közterületen vágott pofon egy huszonévest, mert az be akart menni a nemzeti dohányboltjába, ebből rendőrségi ügy is lett” – nyilatkozta a tüntetés egyik résztvevője, aki szerint megengedhetetlen, hogy a drávapiski polgármester alsószentmártoniakkal így viselkedjen.

A portál alsószentmártoni polgármestert telefonon érte el, aki azt mondta, hogy tényleg elegük van Mali ügyeiből.

Mali Zoltán feljelentgeti az önkormányzatot is, mindenkit, ok nélkül. Tényleg elege van az alsószentmártoniaknak belőle. Ma a testületi ülés meghívóját szedte le, amit én függesztettem ki, majd összegyűrte. Megkérdeztem, miért tette, aztán történt az atrocitás, a rendőröket egyébként Mali hívta ki. “ – nyilatkozta a PestiSrácok.hu-nak Budai László, Alsószentmárton polgármestere.

Diktátornak tartják, aki csak úgy ok nélkül veri szegény romákokat, de most csak elesett

Portálunknak nyilatkozott több szemtanú is és az a férfi, akit Mali Zoltán felpofozott. Kosztics Péter Pál azt állítja, hogy ő azért vívta ki Mali haragját, mert a közgyűlésben ellentmondott neki. A férfi azt meséli: Mali azt akarta elérni, hogy a helyben nem adózó mozgóárusok ne mehessenek be a faluba, amit viszont ők támogattak.

Mali kirohant a közgyűlésről, megüzente a lakosságnak, hogy ki vagyok tiltva a kocsmából, nemzeti dohányboltból is…néhány nap múlva el akartam menni Siklósra busszal. Miközben vártam a járatra, Mali odajött és felkérdezett, hogy miért állok ott, majd lekevert egy pofont. Aztán kihívtam a rendőrséget, kértem, hogy nézzék meg a felvételt, hogy lássák, mi történt.”

Állítólag a megnyerő külsejű Budai László az egyik tettes

A férfi azt mondja, hogy nem csak őt bántalmazta a polgármester, hanem gyerekeket, férfiakat is felpofozott, ha azok ellentmondtak neki. Egy másik felháborodott helybéli szerint “alvilági kapcsolatai vannak, a pénzével mindent elér…Mi még a buszra sem várhatunk közterületen, ha ő nem engedi meg.”

“Nem vagyunk állatok… romák vagyunk, szegények, de mégsem állatok, hogy verjenek bennünket kényükre-kedvükre. Ez az ember egy diktátor, aki mindenkit megvesz és mindent elér, amit akar. Ennek akartunk véget vetni. Meg akartuk fékezni Malit, ezt sérelmezte, ebből lett a mai atrocitás” – mondta, hozzátéve, hogy ő azt látta, hogy Mali azt a nőt akart megverni, aki kitette a plakátot. A hölgy a polgármester menye egyébként, ebből kerekedett a szóváltás. A férfi annyit látott, hogy Mali elkezdett kimenekülni, aztán megcsúszott, beverte a fejét, és mentőhelikoptert hívott.

Sokkos állapotban került kórházba

A Szabad Pécs nem hivatalos információja szerint , hogy az eset egyik gyanúsítottja maga az alsószentmártoni polgármester lehet, aki állítólag maga is részt vett a bántalmazásban, négy másik “emberrel ” együtt. Úgy tudjuk, lehetnek vidófelvételek, amelyek rögzíthették, hogy mi is történt pontosan. Információik szerint az alsószentmártoni polgármestert előállíthatták a helyszínről a rendőrök.

A lap szerint annyi biztos, hogy sokkos állapotban került kórházba Mali Zoltán szombaton este. Nem tudták teljesen kizárni azt az orvosok, hogy az éjjel meg kell műteni Drávapiski polgármesterét a bántalmazást követően. A portál értesülései szerint Mali Zoltán magánál volt, beszélt is, de időnként összefüggéstelenül. Úgy tudják a polgármestert a PTE 400 ágyas klinikájának sürgősségi osztályára szállították. Mali fej- és végtagsérülést szenvedett.

A helyi cigányok arra buzdítanak, hogy “minél többen érkezzenek a faluba”, hogy segítsenek nekik abban, hogy Mali hatalmának véget vessenek.

Mali Zoltán, Drávapiski független polgármestere először az ormánsági uzsorásokkal szembeni harca révén került be a hírekbe. A küzdőképességéről ismert férfi körül aztán folyamatosan botrányok láttak napvilágot. 2012-ben Mali polgármestersége mellett egy mini üzletközpontot – kisbolt plusz kocsma plusz lottózó – kezdett üzemeltetni a szinte teljes egészében cigányok lakta Alsószentmártonban. Malit már akkor úgy megverték egyszer a helyiek, hogy emiatt kimozdult helyéből a fogsora. A történteket a helyiségben felszerelt biztonsági kamera rögzítette.

Akkor a Heteknek panaszkodott Mali:

A rendőri intézkedés során kérdés volt irányomban, hogy fideszes polgármester vagyok vagy sem. Ezzel kapcsolatban kérnék írásban választ és felvilágosítást, hogy mennyire befolyásolja a sérelmemre elkövetett bűncselekmény nyomozását, hogy milyen beállítottságú polgármester vagyok.

Lapértesülések szerint Mali múltjában is vannak sötétebb foltok

A Privátkopó értesülése szerint az egykori SZDSZ-es, majd 2007 óta független Mali Zoltán előélete nem teljesen makulátlan: 2002-ben, Gyermelyen, egy vendéglátóipari egységből kávéfőzőt, fémtermoszt, söröskorsót és szénsavas palackot, valamint csokoládékat lopott 18 éven aluli társával. Utóbbi miatt kiskorú veszélyeztetése miatt is felelnie kellett. A tettesek a játékgépet és a kasszát is kifosztották. 2006 novemberében a másodfokon eljáró Komárom-Esztergom Megyei Bíróság a Malival szemben első fokon kiszabott felfüggesztett szabadságvesztést pénzbüntetésre enyhítette. Mali Zoltánról egy volt önkormányzati képviselő 2014-ben azt állította, hogy a polgármester szexért osztogatott segélyeket és élelmiszercsomagokat. A polgármester tagadta a cselekmény elkövetését.

(Pesti Srácok – Szabad Pécs nyomán)