Karacsun – Téli Napforduló december 21.

A turáni népek hitvilágában ez a nap a megújulást az újjászületést is jelképezte. A sötétség átfordulását (kara- sötétség, sötét, fekete) a világosságba (csun, csúny forduló, fordulás): kara csun (azaz karácsony) ünnepe. Az ünnep alkalmával röptették a sólymokat, hogy az emberek lelke (amely közel volt a sólyoméhoz), a sólymok közvetítésével közelebb kerüljenek az újjászülető fényhez.

A Csodaszarvas agancsai közt tartja az elgyengült, Napot. Turul sólyom az égbe emeli őt Szarvasunkkal együtt, így mégsem köszönt be a végtelen éj, a Fény ismét győzedelmeskedik a sötétség felett! Ezt a küzdelmet segítették őseink, akárhol is voltak a Világban, mikor a Napforduló éjszakáján tüzeket gyújtottak a hegygerinceken!! Naptüzek lobogó lángja mellett figyelték az ég-bolton kirajzolódó, évezredek óta minden évben ismétlődő kozmikus misztérium játékot. A Nap csak gyengén, sápadtan világít már, kora délután lebukik a látóhatár mögé. Beköszönt az év leghosszabb éjszakája. A Nap mintha nem akarna felemelkedni soha többé! A hideg és a hosszan tartó sötétség belemar a szívekbe, eluralkodik a kétség. A megkísértés éjszakája ez. Minden halott, a természet legmélyebb álmát alussza.

Őseink tisztelték a Nagy Anyatermészetet, és legnagyobb ünnepeik nem kitalált szentekhez, hanem a természet nagy eseményeihez kapcsolódott. A tél első harmadának vége felé járva tudták, ilyenkor az alvilágba merülvén a Nap küzd a sötétség erőivel! A fény erősítését, szertüzek gyújtásával segítették szimbolikusan és ezzel melengették saját lelküket és reményüket is. Reggel aztán, megpillantva a fény első sugarait, tudták a Napisten, vagy Nap Atya ismét legyőzte a hatalmas sötétséget. A fény, az élet, a világosság, a szeretet győzött. A nappalok lassan ugyan, de hosszabbodnak a természet elindult a Kikelet, az újjáéledés felé, beköszöntött a csillagászati újév.

Magyarsagert.hu