Üveggel verték fejbe a svéd tinilányt, mert nem hagyta magát megerőszakolni

Súlyos sérüléseket szenvedett egy tinédzser egy svédországi szórakozóhelyen, miután szexuálisan akarták bántalmazni, írja a Metro.

Sophie Johansson arról beszélt, éppen táncolt, amikor egy férfi előbb megfogta a kezeit majd a lábai közé nyúlt Malmo városában. Megütötte az elkövetőt, aki azonnal visszatámadt és a fejéhez vágott egy üvegpalackot.

A lány a Facebookon osztott meg képeket a sérüléseiről. A felvételeken az látszik, hogy szinte az egész felső testét ellepte az arcából ömlő vér.

Azt hittem, hogy az üvegben lévő folyadék folyik az arcomon, aztán a barátaim mondták, hogy tiszta vér vagyok. Sokkot kaptam

– nyilatkozott Sophie az Aftonbladet című lapnak.

Nyílt sebeit össze kellett varrni, a rendőrség pedig nyomozást indított, de már fel is hagytak vele bizonyíték hiányában. A rendőrségi szóvivő elmondta, ha az ügyben szemtanú jelentkezik, újraindítják a folyamatot.

24.hu